Amióta futok meglepve tapasztalom, hogy a futás igenis megosztó. Van, aki imádja, és van, akit egyenesen kiráz a hideg tőle. Ez sokszor elgondolkoztat és arra a következtetésre jutok, hogy nekem is meg kellett tanulnom szeretni a futást. Lehet valakinek ez szerelem első látásra, de nekem ez olyan kapcsolat volt, amiért dolgoznom kellett, de végül mégis nagy érzelmek lettek belőle, amelyek a mai napig kitartanak.
Futás – első pillanat
Gyerekkori futkározás – semmi különös, inkább ne kelljen futni – egyáltalán.
Futás – kicsit komolyabban
Tesióra – Cooper teszt? Mi van? Nemár. Fáj a lábam, ja, nemis, megjött, ma nekem ez nem megy. Ja, hogy a múlt héten is megvolt. OK, lefutom. Vörös fej, kiköpöm a tüdőm. Lőjetek le, ha még egyszer megcsinálom ezt.
Futás egy pasi miatt
Ő fut, tehát akkor én is. Ő szökell, mint egy gazella, én kullogok, tüdő kiköp, boka és térd fáj, mint később kiderül: rossz cipő. Futásból elég ennyi, és a pasiból is.
Elkap a futóláz – szurkoló
A tesóm félmaratonja, így természetes, hogy kint vagyok. Szurkolni hideg, de mint utóbb kiderül, futáshoz ideális idő. Szurkolóként pedig az egyik legnagyobb élmény az életemben, az AC/DC koncert után.
Menthetetlen vagyok
Nem állíthatom, hogy az első kilométerek jól estek, sőt, kicsit belehaltam, fura volt az egész, mégis, a futás sokkal többet adott annál, amit valaha is reméltem tőle. Mint egy igaz szerelem, vagy egy spontán esti buli. A futás nekem az a hely, tér, dimenzió, ahol valóban önmagam lehetek, és üres az agyam. Végre. Más sportban nehezen jön ez össze, de itt teljesen tiszta a fejem, egy dologra koncentrálok: magamra. A légzésemre, a tempómra, a ritmusra. És, hogy jó levegőn vagyok, teszek valamit magamért. Mert a testem a templomom. A sportom pedig a futás.
Vasárnap pedig 10 km a Balatonon. Éljen a téli futás.
