2011.09.13.
08:00

Írta: princessM

Égjen a zsír!

Na, igen. Mivel sohasem voltam kifejezetten zsíros, így a téma sohasem foglalkoztatott igazán. Ha valamennyit le akartam adni, akkor néhány erősebb cardio edzés beiktatásával gyorsan meg is tettem. Viszont, amióta elvégeztem az aerobik edzői tanfolyamot (mert az irodai énem mellett az is vagyok) egyre többen kérdezik meg, hogy hogyan fogyhatnának. Ami többek között zsírégetést is jelent, illetve sok embernél a fogyás egyenlő a zsírégető edzéssel.  Márpedig ha valaki betér egy edzőterembe, illetve aerobikba, akkor mindent ezalatt a címszó alatt hirdetnek. Ha hozzáértőként megyünk be egy-egy ilyen órára akkor pedig gyorsan kiderül, hogy hiába a marketing, az óra egyáltalán nem égeti a zsírt. Helyette inkább kondiban tart vagy erősít.  Vagy, ami a legrosszabb: csak lötyögünk egy jót. Nemrég kedves aerobik edző ismerőseim, Nikó és Zsófi hívták fel arra a médiajelenségre a figyelmemet, hogy  manapság minden zsírégetés. Na igen. Szóval ezt nem nagyon értem, hogy ha meg lehet hívni Czeizel Endrét a bulvárműsorba, akkor miért nem lehet egy hiteles edzőt meghívni ahelyett, aki mondjuk csak kikiáltotta magát annak? Mindegy, a médiáról ennyit, majd panaszkodhatok a médiahatóságnál emiatt. Szóval, akkor most tisztázzuk mi is a zsírégetés. Figyelem! tömör és leegyszerűsített fogalommagyarázat következik:

 

Zsírégetés

Nagyon összetett biokémiai folyamat, a lényege talán úgy fogalmazható meg, hogy a szervezetben, sejtekben elraktározott zsírt (jó esetben felesleges zsírt) energiaforrásként használjuk fel. Gyakorlatilag mozgás és hormonok segítségével rábírjuk arra, hogy kiürüljenek a zsírsejtek és a véráramon keresztül távozzanak.

 

Mikor ég a zsír?

Ha nagyon le szeretnénk egyszerűsíteni, akkor megfelelő mozgás közben tudunk zsírt égetni. Amikor elkezdünk mozogni, akkor először a szénhidrátokat égetjük, és csak utána a zsírt. Ha emeljük az intenzitást akkor többségében szénhidrátot pusztítunk és kevésbé zsírt.  Ha pedig alacsonyabb intenzitáson edzünk, ami leginkább közepes terhelés (a sokat emlegetett zsírégető zóna) akkor ég igazán a zsír.

 

De milyen a zsírégető mozgás?

Azt mondanám, hogy közepes intenzitású, vagyis nem azt kell éreznünk, hogy most meghalunk, hanem csak annyira hogy huh, na még, izzadunk, namég egy kicsit.

A trükk az, hogy ez a fránya szervezetünk nem egyenletesen működik, és a zsírt a lehető legtovább raktározza (hiszen egy extrém éhezéses szituban jól is jöhet) szóval csak 30-40 perc után indul el a zsírégető folyamat. Azért ne aggódj, előtte is égetsz zsírt, de többségében mégis szénhidrátot. 30-40 perc után pedig többségében zsírt!!!! :)

 

Milyen edzések a zsírégető edzések?

Közepes intenzitású, folyamatos terheléses aerobik órák, ahol a gyakorlatokat kis súllyal végzik, vagy akár súly nélkül.  Ez simán lehet koreografált óra is, sőt step padot is használhat az edző, a hangsúly az intenzitáson múlik, a zsírégető zónán belül maradáson. Meg kell itt még említeni a kocogást és a biciklizést is, mint mindenki számára könnyen elérhető edzést. Még egy dolog: Miért nem zsírégető egy táncóra? A tánctól függ ez is, de ahol megálltok betanulni, megnézni a lépéseket, ott a pulzus is leesik, így már nem minősül zsírégetőnek az óra. Persze ne feledjétek, itt is égettek zsírt, csak nem a maximális mértékben. 

 

Extra jótanács:

Nem elég mozogni! Gondolj csak bele: elmész heti háromszor egy –egy zsírégető edzésre (hallelujah, szétrobbantottuk azokat a fránya sejteket) majd pedig ugyanúgy eszel, mint előtte.  Vagyis újratermeled őket. Persze más a helyzet, ha egy ideje már diétázol, és az nem hozza a megfelelő eredményt, mert ehhez egy kis edzés, és látványos lesz a fogyásod is. Még egy dolog: mindenki szervezete egyedi darab, az alap zsírraktárunk is változó, így az is, hogy milyen gyorsan tudjuk leadni azt.


Szólj hozzá!

Címkék: sport edzés egészség diéta fogyás zsírégetés mozgás aerobik földvári zsófi tornaréna lamm nikó zsírégető edzés zsírégető aerobik

A bejegyzés trackback címe:

https://officeprincess.blog.hu/api/trackback/id/tr473197256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása